Címke: fogzás

Mandula és fogváltás

Tisztelt Doktor! A kisfiam 8 éves múlt. Szeptember óta tart nála a fogváltás. Azóta többször volt felső-léguti megbetegedése és a nyaki nyirokcsomói szinte állandóan duzzadtak. Gyakran horkolt és éjjel, mikor aludt nyál folyt a szájából, mely foltot hagyott a lepedőn és kellemetlen szagú volt, sőt még a lehelete is ilyen bűzös volt. Nemrégiben nagyon hányt és kiszáradt egy hónapon belül kétszer is. Azt mondták, hogy mandula gyulladás, de nem lett tüszős a mandulája és nem is járt olyan tünetekkel mint az korábban már előfordult egy-két alkalommal mandula gyulladása esetén. Legutóbb 12 napig kapott augmentint, mely beszedése után a hátsó garatfalon még mindig váladék csorgás látható, ami nem gennyes - azt mondta az orvos- hanem fehér. Valahogy úgy érzem, hogy nem a mandulája a bűnös, hiszen sem makacs láz, sem köhögés, sem orrfolyás vagy nátha nem jelentkezik. Arra gondolok, hogy a fogváltás viseli meg ennyire, mivel a tejfogaival is nagyon megszenvedett. Egy éves volt mikor 4 foga jött egyszerre felül és kötőhártya gyulladása és felső-léguti fertőzése volt. Most például a felső kettes foga tört át. Még folyamatban vannak a vizsgálatok, mennünk kell még fül-orr-gégészhez, de mind ezek mellett kíváncsi lennék a véleményére, hogy lehetséges-e az, hogy az én anyai megérzésem helyes? És amennyiben igen, úgy mit tehetnénk annak érdekében, hogy megszüntessük a genny termelődését. (Voltunk fogorvosnál, de a szájüregbe tekintve nem talált semmi kórosat.)

close