Fogeltávolítás utáni gyulladás

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktor!

Hétfőn (két napja) kihúzták a bal alsó bölcsességfogam, de nem mondták, hogy nem öblögethetek, így mikor hazaértem a beavatkozás után (kb fél óra telt el) rögtön kiöblítettem a számat, hogy ne legyen tele vérrel. Gondolom így az olyan sokszor említett vérdugót eltávolítottam, vagy bevarrt sebeknél ez nem jelent gondot?
Ráadásul azt sem tudtam, hogy tejterméket nem ajánlott fogyasztani, így a műtét másnapján fél liter tejjel indítottam..(Azóta persze nem ittam többet, mert elolvastam, hogy nem kellett volna.)
Ezek a dolgok mennyire lehetnek az okozói a fél arcom bedagadásának? A műtét napján csak egy kis daganat volt, de mára a bal arcom akkora, mintha egy pingponglabdát rejtegetnék a számban. Ráadásul be is van keményedve, pedig jegelem, és már nem fogyasztok semmi tiltottat és a fogmosást sem hanyagolom, amennyire tőlem telik. Ha nyugton vagyok, akkor nem fáj, de a fejem fel- és oldalra mozgatásánál már húzódik az egész.Ez a duzzadás akkor így most normális, várjak nyugton és elmúlik, vagy inkább menjek vissza, hogy nézzék meg van-e valami probléma?
Ráadásul pénteken vizsgám lesz. Elmúlik addigra? Hogy lehet egy kicsit begyorsítani a gyógyulási folyamatot? (a felírt Duomox szedése mellett.)

2011. 06. 01. | 07:38

Kedves Kérdező!
Sajnos mindent bevetett a gyógyulása ellen, ami csak lehetséges. Bölcsesség fogak műtéti eltávolításakor egyébként is gyakoribb az ön által leírt szövődmény. A tej kiváló táptalaj a baktériumok számára védtelen seb esetében. Egyébként most már mindent helyesen tesz, a jegelés helyett inkább hideg vizes borogatást ajánlok körülbelül 20 percig kis szünetekkel. Próbáljon a másik oldalon rágni és ne fogyasszon darabos ételeket. Érdemes lenne újra felkeresni a fogorvost, hogy tekintse meg a sebet és kérjen fájdalomcsillapítót is, amit több napig is szedhet. Megemlítem, hogy a fogeltávolítás utáni teendőkről mindig tájékoztatni kell a beteget.

Orvosszakértő 2011. 06. 03. | 09:20
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close