Foghúzás utáni vérzés csillapítása

A foghúzás meglehetősen gyakori és az esetek legnagyobb részében veszélytelen beavatkozás, melyet követően elég ritkák a szövődmények. Azonban a foghúzás utáni vérzés gyakran jelentkezhet. Mit tehetünk a vérzés ellen, hogyan gyorsíthatjuk fel a gyógyulást?

A foghúzás után általában jelentkezik némi vérzés és fájdalom egyaránt, ez teljesen természetes, általában nem zavaró mértékű, és rövid időn belül, általában 24-48 órán belül elmúlik. Ha a vérzés ennél tovább tart, esetleg nagyon erős, vagy komoly, nehezen elviselhető fájdalommal jár együtt, mindenképpen jelezzük ezt a fogorvosunknak.

A vérzés csillapítására a fogorvos steril, nyirkos, összetekert gézlapot helyezhet a kihúzott fog helyére, és erre érdemes óvatosan ráharapni, nagyjából egy órán keresztül. Ezt akár mi magunknak is megtehetjük. A nyomás hatására a vérzés jelentősen csillapodhat, vagy akár teljesen el is múlhat. Lényeges, hogy a gézdarab elég nagy legyen, és hogy pontosan a hegre helyezzük rá. A gézdarabot felesleges cserélgetni. A „kötést” ne rágcsáljuk, hanem egyenletesen harapjunk rá.

Vérzés csillapítása teafilterrel

Nagyon jó hatást érhetünk el egy kiáztatott és kihűtött teafilterrel is, mely nemcsak kellően nyirkos nyomókötésként használható, de a tea olyan vegyületeket, például tanninokat is tartalmaz, amelyek felgyorsíthatják a sebgyógyulást, és a vérrögök kialakulását. A vérrögöknek nagyon fontos szerepe van a kihúzott fog helyének regenerálódásában, és a seb gyógyulásában. Használjunk egyszerű fekete teát, és szükség szerint ismételjük a „borogatást’.

Vérrög megóvása

Az is rendkívül fontos, hogy a kialakult vérrögöt megóvjuk. Ha ugyanis a vérrög kikerül a kihúzott fog helyéről, újraindulhat a vérzés. Éppen ezért ne szívogassuk a fogunkat (és szívószállal se igyunk), ne öblögessünk, ne köpködjünk. Tartózkodjunk a túl meleg italok fogyasztásától és a dohányzástól is – ez utóbbi több szempontból is akadályozhatja a sebgyógyulást. Legyünk nagyon óvatosak a tüsszentéssel (nyitott szájjal tüsszentsünk), és hacsak nem nagyon muszáj, ne fújjuk ki az orrunkat, ennek hatására ugyanis megváltozhat a nyomás a szájüregben.

Tartózkodás a nehéz fizikai munkától

A foghúzást követő 24 órában lehetőleg ne végezzünk olyan tevékenységeket, melyek fokozhatják a vérzést vagy akadályozhatják a vérrögképződést. Ezek közé tartozik például a nehéz fizikai munka vagy a sportolás. Ne emelgessünk nehéz tárgyakat sem. Ha tehetjük, a foghúzás utáni 1-2 napot töltsük pihenéssel. Bár nem szükséges ágyban maradnunk, ha mégis lefekszünk, akkor helyezkedjünk el úgy, hogy a fejünk a színünknél magasabban legyen. Ez csökkenti a fejben a vérnyomást, és így az esetleges vérzést is.


close