Foghúzás

A foghúzás a fog eltávolítását jelenti a szájüregből. Foghúzásnál helyi érzéstelenítést alkalmaznak, majd fogóval eltávolítják a rossz fogat, a helyéről pedig eltávolítják a gyulladt szöveteket.

Az alábbiakban bemutatjuk, mire számíthatunk a foghúzás során, milyen érzéstelenítést kérhetünk, mik a foghúzás lépései.

„Már legalább két hete fáj a fogam, és nem bírtam tovább. Nem aludtam egész éjszaka!” Az ilyen, és ezekhez hasonló mondatokkal érkező pácienseknél szinte biztosak lehetünk benne, hogy foghúzásra jött.

Első az érzéstelenítés

A fogorvos kiválasztja a fájós fogat, és érzésteleníti azt. Érzéstelenítőből is van minden fogorvosi rendelőben legalább kétféle: egy általános, ami egy egyszerű töméshez, gyökérkezeléshez, vagy nem gyulladt fog eltávolítása esetén hatásos.

Azonban egy igazán gyulladt, gennyes fog esetében ez biztosan nem használ semmit sem. Így kérjük az erősebbet. Alapvetően egy gennyes fognál a probléma forrása az, amikor az arcunk kétszer akkora, mint volt, a genny sokkal sűrűbb, mint az orvos által beadott érzéstelenítő, így még az erősebb hatású sem okoz tökéletes zsibbadást. Ilyen esetekben a szakértők többsége azt mondja, hogy a fog olyan, mint egy dugó, ha kihúzzuk a dugót, kijön a genny is.

Egyes orvosok azonban nem húzzák ki az ilyen fogakat, hanem antibiotikumot adnak, és megvárják, amíg lemegy a gyulladás, és csak azután távolítják el. Az antibiotikum azonban már nagyon nehezen tud megbirkózni ezzel, és nem is hat, csak 2-3 nap után, így sokszor a beteg elmegy egy másik orvoshoz, aki megszabadítja a fájdalmától.

Szóval jó ilyenkor várni a zsibbadással akár fél órát is. Sokan attól félnek, hogy addigra kimegy a zsibbadás, hiszen a doki esetleg behívott egy másik beteget is, de higgyék el, az érzéstelenítő minimum 2-3 óráig hatásos.

Így történik a foghúzás

Majd újra be kell menni, és beülni a fogorvosi székbe, majd jön a fogorvos a fogóval, és jó esetben kis mozgatás és már kint is van a fog. Az érzéstelenítés ellenére is lehet feszítést érezni, ha azonban éles fájdalmat érzünk, jelezzünk orvosunknak, akitől nyugodtan lehet még további érzéstelenítőt kérni, persze maximum egyet, vagy legfeljebb kettőt.

Ezután az az orvos a frissen kihúzott fog helyéről eltávolítja a gyulladt szöveteket is.

A felső hátsó fogak esetében az orvos befogja a beteg orrát, és arra kéri: fújjon egyet. Ez azért kell, hogy ellenőrizzék, hogy biztosan nem nyílt-e meg az arcüreg. Ennek nem szabad szelelni, ha mégis, szájsebészeti beavatkozás – varrás szükséges.

A foghúzás után

Ha ez mind megvolt, a beteg a kihúzott fog helyére egy gézből készült gombócot kap, amit szorítani kell legalább tíz percig, hogy minél hamarabb elálljon a vérzés.

Az érzéstelenítés hatásának elmúlása után előfordulhat, hogy fájdalom jelentkezik, amelyet különböző fájdalomcsillapító készítményekkel enyhíthetünk.


close