Bölcsességfog

A bölcsességfog a legutolsó, és egyben leghátsó fogunk, a nyolcadik a sorban. Ez a fog csak 18 és 25 éves kor között szokott előtörni, amikor elvileg a legtöbb tudás birtokában van az ember. Ha már kibújt a bölcsességfog, számos problémát az okozhat.

A következőkben leírjuk, hol helyezkedik el, milyen a bölcsességfog, milyen problémákat okozhat, hogyan lehet megfelelően tisztítani, ápolni.

Milyen is a bölcsességfog?

Az alsó bölcsességfogak általában a legnagyobb fogak, amik az emberi szájüregben elhelyezkednek. Alakját tekintve a legváltozatosabb, bár sokszor hasonlít az előtte álló két őrlőfogra, de előfordulhat, hogy teljesen leredukálódott, és egészen kicsi, úgynevezett csapfoggal találkozunk.

Ez általában a felső bölcsességfogakra jellemző. Az emberek 13 százalékának hiányzik egyik, vagy másik bölcsességfoga, esetleg mind a négy. Sok esetben bár megvannak ezek az őrlőfogak, nem tudnak tökéletesen előbújni az állcsontból, így nem érintkeznek a szemközti fogakkal, ezáltal nem tudják funkciójukat betölteni, és tisztításuk is nehézségbe ütközik.

Milyen a bölcsességfog gyökere?

Gyökerüket tekintve is igen változatos számot mutatnak. A felső fogak esetében a gyökerek általában rövidebbek, és nem annyira széttérőek, mint a többi rágófognál. Az is előfordulhat, hogy a gyökerek összeolvadnak, de akár háromnál több gyökerű foggal is találkozhatunk.

Ilyenkor általában nagyobb az adott fog is. Ezért, ha nincs elegendő hely az áttörésükre, érdemes még korai stádiumban eltávolítani őket, amikor a gyökerek még nem fejlődtek ki teljesen, 18- 20 év között. Hiszen ezt követően az esetek 25 százalékában a gyökerek szétágazóak, ami nehezíti a fog eltávolítását, és ezáltal a gyógyulást is.

Az esetek nagyobb százalékában azonban ezek a fogak mind koronájuk, mind gyökerük tekintetében az előttük álló fogra hasonlítanak.

Gyökérkezelésük a változatos gyökérlefutás, és a helyhiány miatt nem minden esetben kivitelezhető. Kezelésük előtt röntgenfelvétel segítségével tájékozódni kell a gyökerek számáról és lefutásáról.

Milyen problémát okozhat a kibújt bölcsességfog?

Ha már kibújt a bölcsességfog, számos problémát okoz, hogy helyhiány miatt nagyon nehéz tisztítani ezeket a fogakat, hiszen sokszor a hagyományos méretű fogkefével nem lehet minden oldalát elérni. Emiatt ezek hamar elkezdenek szuvasodni.

Ezt a problémát orvosolandó vagy be kell szerezni egy kis fejű, akár gyerekfogkefét, amivel a fog minden oldalát el lehet érni, vagy ma már vannak úgynevezett egy csomós fogkefék, ami kellően kicsik, de hatékonyan lehet velük tisztítani akár a bölcsesség fog hátsó oldalát is.

Sokan úgy gondolják, hogy egy bölcsességfog nem való semmire, csak a nyűg van vele, és ki kell húzni. Ez nem így van. Egy tökéletesen kinőtt, és megfelelően tisztított bölcsességfog teljes értékű foga lehet fogsorunknak, ami mind funkcionálisan, mind statikailag is igen erős és terhelhető.

Ezeket a fogakat is el lehet látni töméssel, ha szükséges, és akár pótlás szempontjából is felhasználhatóak. Előtörésük egyeseknek nem okoz semmilyen gondot, és vannak még 32 fogú egészséges fogazattal rendelkező felnőttek.

További ajánlott cikkünk ebben a témában: Bölcsességfog okozza a fogtorlódást?


close